A gyógypedagógia és a film, mindkettő meghatározó az életében. Hogy történt a velük való találkozás?
A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán, már érkezésem előtt is nélkülözhetetlen része volt az oktatásnak az audio-vizuális szemléltetés a filmek segítségével. Fontos megemlíteni, hogy a 1960-as években Cannes-ban a tudományos kategóriában díjat nyert a Nyitány című film, melyet Vadász János készített, a főiskola vizuális munkatársa. Én ezt az oktatást segítő feladatkört kaptam meg, amit folytattam és csinálom a mai napig gyógypedagógusként és filmes szakemberként, most már az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar munkatársaként.
Miért és mikor került kapcsolatba a speciális filmezéssel?
A kérdést tágan értelmezve, már 25 éves fiatalemberként - a munkakörömnek köszönhetően - lehetőség nyílt kamerával betekintenem különböző fogyatékossággal élő emberekkel kapcsolatos fejlesztő tevékenységekbe. Ez még csak az események dokumentálását, és didaktikus szempontok szerint szerkesztett oktatófilmek készítését jelentette. Ha viszont a speciális filmet a fogyatékos emberek kreatív önkifejezése egyik formájának tekintjük, akkor kicsit később a 2000-es években már vettem részt ilyen projektekben. Az egyik ilyen emlékezetes alkalom volt a Zsirai felnőtt fogyatékos otthon lakóival készített fikciós rövidfilm.
Miért tartja fontosnak, hogy az ügy mellé álljon?
Az alkotó emberek számára a mű megvalósításának folyamatos izgalma, élménye is nagy örömet nyújthat, és ehhez társul a végeredmény, az alkotás elkészültének eufórikus érzése. Ez az amit megadhatunk a fogyatékossággal élő embereknek is, hogy megtapasztalhatják az alkotás létrehozásának élményét.
Hogyan emlékszik vissza, milyen érzés volt részt venni először a Magyar Speciális Független Filmszemlén?
Először a zsűrizés folyamata hatott rám erősen, mert a filmek nézése közben, olyan új ismereteket, benyomásokat kaptam az alkotóktól, amelyek számomra is - aki már régóta van kapcsolatban a fogyatékos üggyel - újszerű élményeket jelentett. Az pedig, hogy a Filmszemlén találkozhattam az alkotókkal és beszélgetettem velük, és láttam az örömüket és sikerüket az feledhetetlen volt.
Milyen pozitív hatásai vannak a speciális filmezésnek?
Minden profi filmes aki a fogyatékosság témáját választja, csak külső szemlélő lehet, de a fogyatékossággal élő ember saját speciális szemszögéből mutatja azt a világot amiben él. Olyan történeteket, érzéseket, és információt tudnak megosztani a közönséggel ami nagyon fontos és másképpen szinte nem lenne elérhető.
Van-e valamilyen sajátos módszere, amivel értékeli a filmeket?
Annyiban sajátos, hogy egy több szempontú pontozási rendszert alakítottam ki, ami segít leszűkíteni arra a körre a filmeket, amelyeket aztán összevethetek a zsűri többi tagjának választásaival.
Az alkotások közül milyen témát feldolgozó filmek állnak önhöz közelebb?
Nem tudnék csak egy kizárólagos témát választani. Bármelyik téma jó lehet, és jó is volt, ha a feldolgozás módja, és a filmes megoldások által ez segített jól megélhetővé tenni a filmélményt.
Volt-e olyan esemény, ami valami miatt kiemelkedett a többi közül?
Talán közhelyes, de minden esemény más volt számomra. De mindegyik alkalom után volt bennem egy ugyanolyan jó érzés, hogy valamit közösen megmutattunk a fogyatékos emberek életéből, és ez egy nagyon fontos és jó ügy. Sajnos az utolsó alkalom viszont nem volt olyan élmény, mint a korábbiak. A járvány miatti internetes szemle felemás érzéseket hagyott bennem. Egyrészt megint láthattunk és díjazhattunk nagyon érdekes filmeket, másrészt hiányzott az élő filmszemle hangulata, varázsa, és az alkotókkal való találkozás.
A Magyar Speciális Független Filmszemlén minden évben kiosztásra kerül a Bárczi Méltóság díj és Egymástól tanulunk díj. Mit lehet tudni ezekről a díjakról és miért kerülnek kiosztásra?
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karnak és a Gyógypedagógia Fejlesztéséért Alapítványnak célja, hogy azok az értékek jelenjenek meg, amelyeket a fogyatékos emberek ügyével kapcsolatban hangsúlyozni kell. A velük szembeni példaértékű bánásmód, oktatás és fejlesztés eredménye legyen megmutatva a filmek által a nagyobb nyilvánosságnak. Ez a tevékenység van elismerve ezekkel a díjakkal.
Hogy látja a speciális filmezés jövőjét?
A világban nap mint nap milliós nagyságrendben, és egyre bővülő számban készülnek mozgóképes, filmes alkotások. Nagyon fontos lenne, hogy a speciális filmesek is tudják tartani az iramot a többiekkel az új és újabb videók elkészítésével. Biztos vagyok benne, hogy lesznek majd kiemelkedő speciális filmek.
Fotó: Fotó: Tuba Zoltán/kepszerk.hu és Vincze András MSMKE